Mészöly Géza (1844-1887): Esti hangulat
Olaj, fa, 12x17 cm. Hansági Múzeum, Gyurkovich Gyűjtemény, Mosonmagyaróvár

Az 1870/80-as években mind több magyar festő próbált túllépni az akadémiák élettelenek érzett, kihűlt sablonjain, amelyhez a természet közvetlen szemlélete nyújtott segítséget. Mészöly Géza is ennek a felismerésnek a jegyében fordult el saját művein az eszményi tájképtől s annak ábrázolási konvencióitól. Bensőséges, lírai hangulatú képein hazai tájakat örökített meg. Különösen kedvét lelte az apró részletekben, amelyeket finom tónusokkal fogott egybe. A természet megfigyelése különösen érzékennyé tette a fényviszonyok és az atmoszféra változásaira: a vízfelületen megcsillanó napsugarak játékára, a tájon ülő leheletnyi pára mindent egybefogó s a színeket tompító hatására vagy az égbolton lomhán átúszó felhők halvány foltjaira. Az Esti hangulat nem akar több lenni, mint ami: egy megkapó hangulatú vízparti részlet. Mészöly elhagyott minden irodalmias utalást, a zsúpfedeles házak, a vízben úszkáló kacsák s az őket figyelő vörös fejkendős, kék kötényes parasztleány ábrázolása mentes mindenféle anekdotikus elemtől. Csupán a látvány részei, amelyeket ugyanolyan gonddal s szeretettel rögzített képén, mint a magasba nyúló fák gyér lombját vagy a lenyugvó nap fényében vörösen izzó szénaboglyákat.